Gridiron blog

Az amerikaifutball itthon és a nagyvilágban, a napi híreken túl. Elemzések, érdekességek.

Facebook

Twitter

Legutóbbi kommentek

2010.12.24. 10:15 playcaller

Versenykiírás(ok) 2011.

Megjelentek a 2011. évi MAFL Divízió I. és Divízió II. versenykiírásai és nevezési lapjai. Lehet készülni a következő szezonra, ami szokás szerint kicsit más lesz, mint az előző. Megpróbálom összefoglalni a legfontosabb változásokat és ha már így teszek, természetesen kommentálom is azokat.

Hálás feladat az ilyen hivatalos dokumentumokat ízekre szedni, mindig lehet bennük hibát illetve bírálni valót találni. Ezért is az első megjegyzésem az lenne, hogy miután sok éven át szídtuk a "kinyilatkoztatások" nyelvi helyességét, végre valaki rázavar egy helyesírás ellenőrzést a dokumentumra publikálás előtt. Ez pozitív változás. Természetesen a kicsavart nyelvezetet nehéz kinőni, bár biztos azért nem értékelem, mert nem vagyok jogvégzett ember. Néha nem mindig érteni a szöveget, ha szó szerint akarja értelmezni az ember.

A két versenykiírás (le is tölthető):

2011. évi Divízió I. versenykiírás

2011. évi Divízió II. versenykiírás

 

A két kiírás egy kaptafára készült, de azért van némi eltérés a kettő között. Ami mindkettőben ugyanaz, az a menetrend, amit a nevezéssel kapcsolatban meghatároznak, ezt érdemes minden sportszervezetnek betartania:

2011. január 10.

- az APEH együttes nemleges adóigazolását és a nevezési lapot együtt, 2011. január 10-ig történő beérkezéssel kell postára adni a MAFSZ címére, vagy személyesen leadni a MAFSZ irodában.

2011. január 20.

- legkésőbb eddig az időpontig kell a MAFSZ VB-nek lebonyolítania a sorsolást, a csapatok képviselői ezen részt vehetnek

2011. február 28.

- a bajnokságra nevezett játékosok listáját (név, mezszám) kell megküldeni e-mailen a versmafsz@mafsz.org címére, a MAFSZ VB számára 2011. február 28-ig.

- eddig kell elutalni a nevezési díj első részletét (50%) részletfizetés esetén (ezt az információt a nevezési lap tartalmazza)

2011. március 12.

- a nevezési díj teljes összegét eddig az időpontig kell átutalni

- a két csapatot indító csapatoknak le kell adni egy 15 fős rostert, az ezen a listán szereplő játékosok csak a magasabb osztályban szereplő csapatban indulhatnak

 

A kötelező dátumok listája után következzenek az általam fontosabbnak ítélt változások:

 

Lebonyolítás:

- a szezon mindkét osztályban március 12. és július 17. között zajlik

- az alapszakaszban minden csapat 5 mérkőzést játszik (mint azóta kiderült, a Div. I-ben 6-ot)

- a div. I-ben 8 csapatos, a div. II-ben  is 8 csapatos rájátszás lesz

Ez a kicsit több, mint 4 hónap megfelelőnek tűnik, bár a kezdés talán kicsit korai a korábbi évekhez képest. Az öt mérkőzés pedig kevésnek tűnik 4 hónapra, pontosabban 19 hétvégére. A fentiekből látszik, hogy nem sikerült a csapatoknak több játéklehetőséget kiharcolniuk.

A másodosztályban várhatóan 15 hétvégén kell lejátszani az alapszakaszt, ha marad a hagyomány, azaz az alapszakasz utolsó meccse után két hétre lesz az elődöntő, majd megint két hétre rá a döntő. Matematikai alapon ez 3 hetente egy meccset jelent, ami persze nem pont így lesz. Könnyen megeshet, hogy egy csapatnak lesz 2 meccse két egymást követő hétvégén, majd 4 hét pihenő. Persze mindennek megvan az előnye és a hátránya is, de szerintem ez nem lenne túl jó ritmus a csapatoknak. Az már csak hab a tortán, hogy 2010-ben 6 mérkőzést játszott minden csapat a Divízió II-ben. A rájátszás nagyon kellett ezeknek a csapatoknak is, jó döntés volt újra bevezetni.

Az első osztályban kicsit más a kép, mivel hosszabb lesz a rájátszás (negyeddöntő/elődöntő/döntő), rövidebb lehet az alapszakasz. Ha csak egy hét lesz az alapszakasz utolsó meccse, majd a negyeddöntő, és szintén egy hét a negyeddöntő aztán az elődöntő között, akkor ott is 15 hétévégés lesz az alapszakasz, de az a végére eléggé erőltetett menet lesz a csapatoknak. A két hetes szünetekkel várhatóan 13 hetes lesz az alapszakasz, ami egy kicsit jobb ritmust biztosíthat. Így itt már valószínűleg csak 2-3 hetes felkészülés lesz két mérkőzés között. A divízió I-ben is csökken 2010-hez képest az alapszakasz mérkőzések száma, de cserébe több fordulós lesz a rájátszás, ami biztos izgalmasabbá teszi a bajnokságot.

 

Maximum 35 pontos különbség

A versenykiírásban ez áll (6. pont, 6. oldal alján):

"A mérkőzések végeredménye a bajnoki tabellán legfeljebb 35 pontos különbséggel kerül jóváírásra. Ennél nagyobb pontkülönbségű mérkőzés esetén, a VB a győztes csapat által elért pontszámot a vesztes csapat által elért pontszámtól számítva állapítja meg, 35 pontot adva a vesztes csapat által elért pontszámhoz. Az így számított pontarány kerül a bajnoki tabellán jóváírásra. A mérkőzés jegyzőkönyvébe a pályán elért eredmény kerül."

Már elkezdődött egy kisebb vita erről a szabályról a bowl.hu magyar foci fórumán. Pro és kontra is leírtak racionális érveket, nem is nagyon részletezném. Bár elhangzott, hogy ez Ausztriában bevált szabály, nagyon jól működik, stb. Biztos imádják az osztrák csapatok, én nem feltétlenül rajongok érte. Nyilván a gyakorlat fogja megmutatni, mennyire jó ez a döntés. Ezek alapján nagyobb hangsúly lesz a defense-n, mert ahogy a versenykiírás 7. pontjában áll:

"Azonos pontszám esetén az alábbi sorrend dönt:

1. azonos pontok száma esetén, az egymás elleni mérkőzések szerzett –  kapott pontjainak összesített különbsége

2. azonos, vagy hiányzó egymás elleni összesített pontkülönbség esetén, a bajnoki mérkőzések kapott pontjainak különbsége (kevesebb kapott pont)

3. azonos kapott pontszám esetén a bajnoki táblázatban jóváírt és figyelembe vett több szerzett pont

4. azonos szerzett pont esetén a több szerzett touchdown a bajnokság egészére vetítve

5. azonos szerzett touchdown esetén pénzfeldobás"

Tudom, hogy én vagyok kicsit lassú felfogású, de ezek a megfogalmazások...

Szóval kevés pontot kell kapni, az nem számít, mennyit viszel 35 pont felett, ha jól értem. Ez az eddigi rendszer megfordítása. Hát, mindenki döntse el maga, hogy mennyire jön be neki ez a rendszer, gondolom, a jobb támadó csapatrésszel, de gyengébb defense-zel rendelkező csapatok kevésbé fognak örülni. 

 

Bírók osztályokba sorolása

Lehet, hogy az én figyelmemet kerülte el, de eddig nem találkoztam ennek említésével hivatalos helyen. Persze, csiripelték már a madarak egy ideje, hogy várható a bírók besorolása, de részleteket még nem láttam.

Ahogy végül is most se lehet tudni részleteket, de a versenykiírás (9. pont) a következő rejtélyes mondatot tartalmazza:

"Az MAFSZ a nevezési díj költségén biztosítja a csapatok számára a legalább 4 fő, minimum B-kategóriás licenszel rendelkező, minősített, hivatalos MAFSZ játékvezetőt a bajnokság minden mérkőzésére."

B kategória ezek szerint biztos van. Örülök neki, ha tényleg megcsinálták a bírók besorolását. Ez egy nagyon előremutató kezdeményezés és segítheti a bírók fejlődését. ó lenne többet tudni erről az osztályozásról. Akinek van információja, ne tartsa magában! 

 

Azonos csapaton belüli átjárhatóság

Bár jelen állás szerint csak két szervezetet érint a szabálymódosítás, de radikális változás történt a sportszervezeten belüli játékosmozgásokat illetően. Az eddigi szabály 10 játékos számára engedélyezte a játékot egy sportszervezet mindkét csapatában. Ezzel szemben az új szabály viszont az osztrákokéhoz hasonló rendszert vezet be. Ha egy sportszervezetnek több csapata is van különböző osztályokban, akkor le kell adnia egy listát azoknak a játékosoknak a nevével, akik csak a magasabb osztályban játszhatnak.

A szabály:

"Játékosok átjárhatósága, azonos sportszervezet magasabb osztályú csapatából:
Azon sportszervezeteknek, melyek a Divízió I. mellett magasabb osztályban, a HFL-bern is indítanak csapatot, a következők szerint kell eljárniuk. A sportszervezetnek le kell a MAFSZ VB.nek írásban adnia 2011. március 12-ig egy 15 főt tartalmazó rostert, amelyen szereplő játékosok kizárólag a legmagasabb osztályban indított csapatában léphetnek pályára adott sportszervezetnek 2011-es, MAFSZ által szervezett hazai, HFL férfi felnőtt bajnokságban. Az ebben a rosterben nem szereplő játékosok szabadon átjátszhatnak, azaz egyaránt pályára léphetnek a Divízió II, Divízió I és a HFL mérkőzésein ugyanannak a sportszervezetnek a csapataiban. A versenyengedélyt minden bajnokságra külön kell megkérni minden olyan játékosra, akit több osztályban is szerepeltetni kíván a sportszervezet."

Ez nagy változás az eddigiekhez képest, ebben az esetben is a gyakorlat mutatja majd meg a szabály hatásait.

 

Extra pont: statisztika

Azt hiszem, ez a változás tetszik a legkevésbé. Nem volt kérdés, hogy meg kell változtatni a statisztika jelenlegi, nehezen működő rendszerét (magyarul: NINCS!), de nem hiszem, hogy az a megoldás, hogy eltöröljük a statisztka készítését.

Már felmerült valahol, hogy ami nem kötelező, azt általában nem is csinálják. Várhatóan ebben az ügyben is ez lesz. Néhány csapat biztos fogja csinálni, de éppen az lenne a lényeg, hogy legyen egy központi, mindenki által elérhető statisztika. Annak nem sok értelme lesz, hogy mindössze néhány mérkőzés adatai kerülnek fel valamelyik csapat oldalára.

Egyetértek a Pro Football Magazin cikkének írójával, ez egy nagy visszalépés! Ezt a rendszert meg kéne javítani, életet kéne lehelni bele, nem kidobni az ablakon!

 

Remélem a most megjelent kiírásokban leírt rendszer hosszabb távon is életképes lesz és már csak finomítgatni kell. Már nagyon szüksége lenne a magyar amerikaifutballnak egy kiszámítható bajnoki lebonyolításra és stabil divíziókra.

1 komment

Címkék: mafl amerikaifutball divízió1 divízió2

A bejegyzés trackback címe:

https://gridiron.blog.hu/api/trackback/id/tr942529760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

playcaller · http://gridiron.blog.hu/ 2011.02.01. 00:32:56

Az új szabályok értelmében tavaly a Rebels lett volna a 3. helyezett az alapszakasz végén, nem a Cowboys. Arról már nem is beszélve, hogy a nem létező statisztikából ezentúl kettős könyvelést kell majd vezetni? Egyet a tabellának, egyet meg a rekordkönyvnek? Mert azért egy játékost TD-jét csak nem veszik el?
süti beállítások módosítása