Gridiron blog

Az amerikaifutball itthon és a nagyvilágban, a napi híreken túl. Elemzések, érdekességek.

Facebook

Twitter

Legutóbbi kommentek

2009.11.23. 10:54 playcaller

Aréna kupát rendez a Szolnok Soldiers

A Szolnok Soldiers-nél gondoltak egyet és úgy döntöttek, rendeznek idén egy aréna kupát. A heti szavazás is ehhez a témához kapcsolódik.

Az ötlet jó. Nem titkolt szándékuk hagyományt teremteni a kezdeményezéssel. Létezik ugyan egy budapesti rendezésű aréna kupa is, de nem hiszem, komoly konkurenciái lennének egymásnak. Most még biztos nem.

A kivitelezés már egy kicsit talán több kívánnivalót hagy maga után.

A lebonyolítás alapvetően hasonlít a budapesti nagytestvéréhez. 1 napos rendezvény, 8 résztvevő csapat, reggeltől estig tartó küzdelem a végső győzelemért, defense és offense MVP választás, kaja, pia, szórakozás, stb. (részletek)

Ami már inkább megütötte a magyar amerikaifutball rajongóinak és sportolóinak fülét, az az, hogy ez egy meghívásos rendezvény. A szervező Szolnok Soldiers választotta ki azon csapatok listáját, akikről úgy gondolták, ott a helyük ezen a versenyen.

Mi alapján döntöttek?

Első ránézésre is látszik, hogy szinte csak kelet-magyarországi csapatokat találunk a listán. Egy fővárosi (Budapest Titans) és a dunaújvárosiak indulhatnak a keleti csapatok között a megmérettetésen.

Vajon a csapatok erőssége alapján választottak? Szimpátia alapján? A kérdésre valószínűleg sosem kapunk választ.

Igazából nem értem, min változtatott volna, ha minden magyar csapat nevezhet. Ja, hogy esetleg a házigazdának kevesebb esélye van megnyerni a saját tornáját? Ááá, ez ki van zárva, nem így ismerem a szolnokiakat. Akkor viszont nem értem a döntés hátterét.

A MAFL oldalán közreadott interjúban Hoksári Béla talán ad nekünk némi fogódzót az ügyben, bár a kérdést konkrétan nem tették fel neki:

A csapatok meghívás vagy jelentkezés alapján jöttek?

Meghívás alapján. A keleti közös edzés után vettem fel a csapatokkal a kapcsolatot. Azt szerettük volna elérni, hogy minél szélesebb legyen a skála, hogy a kis csapatok is tudjanak jókat játszani, ezért válogattunk minden szintről résztvevőket.

Teljes interjú itt.


Értem én, hogy szeretnének a csapatok jól szórakozni, de ahhoz, hogy hagyományt teremtsenek, érdemes minél színvonalasabb mérkőzéseket biztosítani a nézők számára. Ilyen szempontból elhibázott lépésnek tartom, hogy nem adtak lehetőséget minden magyar csapatnak a nevezésre. Szélesebb lett volna a skála, a kis csapatok is jót tudtak volna játszani, és még a nézők is magas színvonalú meccseket láthattak volna.

Valószínűleg a fent leírtakból nem tűnik ki, de nagyon támogatom a kevésbé budapesti központú amerikaifutballt Magyarországon. Igenis van ennek a sportnak illetve rendezvényeinek létjogosultsága a fővároson kívűl is. Éppen ezért nagyon szurkolok szolnokiaknak, hogy sikerüljön hagyományt teremteniük, így talán jövőre mások is bebocsátást nyerhetnek erre a kupára.

Én mindenképpen kilátogatok az eseményre. (És a pesti arénára is, hogy lássam a többi csapatot is.)

 

13 komment

Címkék: mafl amerikaifutball szolnok soldiers arena kupa

A bejegyzés trackback címe:

https://gridiron.blog.hu/api/trackback/id/tr631545672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PacmanJ 2009.11.24. 10:30:10

szerintem csak annyi van az egész mögött, hogy szolnok elhelyezkedése miatt miatt tényleg inkább csak keletre koncentráltak. Titans reprezentálja pestet azt jól van. Nem lett volna sok értelme ha jönne két wolves-os csapat meg a Cowboys plusszba és akkor a KELET jelleg elveszett volna. Több csapatot meg szerintem az időhiány és felmerülő szervezési gondok miatt nem lehetett besúvasztani a programba. Gondolom ugyanis, hogy nem kis szervezési munka állhat mögötte. Ezek miatt egyszerűbb lehetett inkább meghívni a keleti csapatokat a tapasztaltaktól egészen a fiatal csapatokig. A megjelenő csapatok mindegyike tol 4-4 meccset és a győztes kiléte is teljesen bizonytalan szerintem. A szolnok nem apellál a tuti győzelemre mert a nyíregyházával van egy csoportban akik meg azért elég kemények, plussz még a jászberényi alakulatot se hagyjuk ki a számításból az ő csoportjukban. Szov szerintem azért meghívásos ez az Aréna mert még tényleg gyerekcipőben jár ez hazánkban és a keleti oldal így is kicsit ismerkedik egymással, tapasztalatot cserél és tanul ezt azt.

playcaller · http://gridiron.blog.hu/ 2009.11.24. 10:53:59

számomra még mindig kicsit furcsa a meghívásos rendszer. korlátozhatták volna a jelentkezők számát, bár akkor lehet, hogy a kisebbek nem jutnak szóhoz. én nagyon örülök a kezdeményezésnek, de ha én vagyok a szervező, akkor két verzió lett volna:

1. vagy a legmagasabb játékszínvonalat nyújtom a közönségnek (vagy bárki jöhet, vagy korlátozott számban a legjobbak)

2 vagy nagyon kihangsúlyozom, hogy ez egy keleti torna, így reklámozom, egyebek

amúgy, nem értek egyet, szerintem a Soldiers a hazai pálya miatt, illetve, hogy az erősebb csapatok közül neki és a Gorillaznak volt a legtöbb ideje csak erre a tornára koncentrálva készülni, komoly esélyesek lehetnek

PacmanJ 2009.11.24. 12:18:41

@playcaller: szerintem a szolnok valahol a középutat választotta ezzel a meghívásos rendezéssel.
A nagyobb színvonalat én attól várnám, hogy ne csak néha legyenek ilyenek hanem leghyen ennek rendszere. Területileg legyen félévente az országban 5-6 ilyen és az azokon kiemelkedően szereplő csapatoknak legyen egy a fővárosban, amin az igazán ínyencek is kielégíthetik vágyaikat és mondjuk egy Győr-Wolves arénameccset is nézhetnének.
Több ilyen vállalkozás kellene mint amit most a szolnok csinált, azzal ,hogy bevállalta a szervezését ennek a találkozónak.

playcaller · http://gridiron.blog.hu/ 2009.11.24. 13:30:39

@PacmanJ: amire te gondolsz, az már egy aréna tournament lenne. nem is lenne rossz ötlet, sőt... szerintem még kifizetődő is lehetne. A téli offseasonben pont le is lehetne zavarni egy ilyet, és szerintem nézőt is lehetne rá szerezni.

Tightend 2009.11.25. 08:41:31

Ha bárki jelentkezhetne mi történne:

1. Jelentkezési sorrend alapján az első 8 szerepelhetne, így ugyanúgy benne lehetnek a "gyengébb" csapatok is, szóval a színvonal ettől nem nőne feltétlenül (Cellect-nél hasonló volt ha jól tudom, mégse fájt nagyon senkinek a Tata-Bats stb. jelenléte, csupán azért mert még "kezdő" csapatok)

2. A jelentkezőkből a legerősebbeket választanák a minél jobb focsi érdekében, ekkor viszont eleve csak a DIV I-II jöhetne szóba, a kisebb csapatok meg csináljanak maguknak tornát ha játszani akarnak. Ráadásul a DIV I-es indulókon kívül aligha nyerne bárki, ami eleve kevésbé tenné izgalmassá a végkifejletet. Így viszont némi szerencsével akár 5-6 csapat is bejuthat a döntőbe pillanatnyi forma alapján, ettől lesz izgalmas.

Szerintem.

Mailon 2009.11.25. 13:13:34

Szerintem a Szolnok csak egyszerűen alkalmazkodott a helyhez és az időhöz. A terem kicsi, az adottságok csak ilyet engednek meg, míg a környéken fellelhető csapatok is eleve ezt a lehetőséget csillantják meg.

Azt viszont semmiképpen sem gondolnám, hogy nyertes arénát szerveztek maguknak. Lassan 2 éve követem a hazai futball alakulását, és bizton állíthatom, hogy igen-igen sokesélyes kupa lesz szombaton.

Nézzük át! Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az általam felállított sorrend nem erősorrend, csupán nekem így esik "kézre"! :D

BÉKÉSCSABA Raptors:

Szinte ismeretlen csapat számomra. Talán a legesélytelenebbek, éppen ezért lehetnek meglepetéscsapat bárki számára. Gondoljuk csak az utolsó Cellect Arénára... A Tata szereplése is meglepetés volt sokaknak!

KECSKEMÉT Goats:

Idén a bajnokságban a Szolnokkal közösködtek, gondolom közös edzésekkel is múlatták az időt. Ismerik egymás játékát, tudják mi a másik gyengéje, erőssége. Ráadásul ha jól tudom az egyik volt szolnoki játékos is edzi őket, ami adhat meglepetésre okot mindkét fél részéről a másiknak.

JÁSZBERÉNY Wolverines:

Rövid idő alatt igen sokat fejlődtek. Egyetlen csapat állította meg Őket a divIII.-ban, az, akivel még a szolnoknak is meggyűlt a baja. Picivel később a Miskolcot verve mégis feljutottak divII.-be. Ha a szolnok elbízza magát, szintén pórul járhat velük, pláne, hogy az idei junior bajnokságban karöltve szerepeltek és tréningeztek a fiatalok.

SZEGED Bats: Ez az egyetlen csapat, akik számomra teljesen ismeretlenül állnak... Egyedül a múltévi Cellect Kupán láttam őket játszani, azonban azóta semmit sem hallottam róluk.

DUNAÚJVÁROS Gorillaz: Érzésem szerint a döntő egyik résztvevője lesz. Erős futásaik ellen kösse fel a nadrágját, aki szemben áll velük. Kíváncsi leszek Grácz Vili elkíséri-e pátyolgatott "második" csapatát.

SZOLNOK Soldiers: Magam is szolnoki lévén róluk tudok a legtöbbet, picit többet is foglalkoznék velük. Lakóhelyemről látom az edzéseiket és mondhatom, múlt év óta gyökeresen megváltozott a játékuk képe. A deffensere most nem térek ki külön, hiszen az vitte idáig az egész csapatot a vállán, azonban az offens elkezdett felzárkózni. Kiemelendő a fal. Eddig egyszerűen csak álltak ott az emberek, voltak a falban, de minek. Mostanában jól kivehető falmunkát látok, tolásokat, erős előrehaladást. A legstabilabb ember talán a centerük, akinek feladás után is van ideje és ereje a védőfal embereivel harcolni. Ha a csapat jelenlegi elnöke is beáll játszani, akkor a középső blitzeket el is lehet felejteni. A brigád junior futója irányváltásai mellett elkapásban is jeleskedik, sok problémát jelent majd a védőknek. A "régi" lomha felnőtt futó is komoly változásokon ment keresztül. Szinte hihetetlenül felgyorsult eddigi sebességéhez képest, megtanult iránytváltani és valahogy belemenősebben játszik. Nem szívesen állnék elé, ha nála a labda. Már nem csak arra alkalmas, hogy belerohanjon a falba 1 yardért, hanem komoly veszélyt jelent az elenfél endzone-jára. A FB-t nem látom mostanában amit sajnálok, de erre a posztra jelenleg alkalmas lehet a felnőtt futó is, aki átmenet a két futóposzt között. A paszjáték is sokat fejlődött. Nem tudom, hogy egy esetlegesen gyengült secondari, vagy a javulás eredménye-e, de az elindított labdák egyre nagyobb százalékban érnek célt az endzoneban. Brutális futásokat várok, és szép passzokat!

Nem lepődnék meg egy döntöbejutás esetén, azonban a következő csapat mégis reálisabb erre a helyre.

BUDAPEST Titans: Eléggé leszerepeltek az idei bajnokságban, a csapat szétesőben. Azonban csalódnék, ha Balu nem rázna gatyába pár ütőképes embert erre a játéknapra. Ennyien még vannak, és ami a nagypályára kevés, ide elég lehet! Elődöntőbe várom Őket!

NYÍREGYHÁZA Tigers: Mivel tudomásom szerint Ukrán nemzetiségű légiósokkal erősített, ráadásul megkockáztatom, hogy a Magyar Liga legjobb irányítója acélosítja a csapatot, komoly csapást mérhetnek a torna bármelyik csapatára. Figyelembe véve ráadásul azt, hogy az Ukránok főleg arénákon szerepeltek idáig, Ők az esélyesek ezen a napon!

Mégegyszer kiemelném, hogy ez csupán a személyes véleményem, és én nem hozzáértő szakíró vagyok, mindazonáltal azt fejtegetni, hogy a Szolnok magának rendezett egy éremgyűjtést, elég felelőtlen és a sportban való járatlanságról tanúbizonyságot tévő írás..

playcaller · http://gridiron.blog.hu/ 2009.11.25. 15:58:14

@Mailon: nem véletlenül írtam a posztban, hogy nem hiszem, hogy ez volt a szolnokiak célja. elnézést, ha félreérthető voltam. én szívesen látnék más csapatot is, de ez meg az én véleményem.

hbela74 2009.11.25. 18:38:17

Köszi a Soldiers elemzését, tetszett. A centerünk az most guardot fog játszani(saját kérésre) és én leszek a center. Hátha tudom őt helyettesíteni. :)))
A FB-t pedig azért nem látod mostanában mert vidéken tanul és csak hétvégente van itthon de az arénára jön.
Tetszett minden csapat értékelése látszik , hogy nyomon követed a ligát.

dzsoni szánsájn · http://www.halfps.blog.hu 2009.11.26. 21:17:53

"érdemes minél színvonalasabb mérkőzéseket biztosítani a nézők számára" - ez nehéz úgy, ha a magyar csapatok 95%-a csak fut, az arénán is érzésem szerint egyetlen csapat fog passzokra is játszani, nem csak szórakoztatás céljából...

@Mailon: az ukrán légiósok állítólag nem lesznek, mer' a vírus miatt nem engedik ki őket az országból... persze lehet csak megtévesztésre játszanak :D

playcaller · http://gridiron.blog.hu/ 2009.11.26. 22:33:11

@dzsoni szánsájn áká edemem: azért futni sem mindegy, hogyan futsz (blokkolás), de tény, hogy az aréna egészen más, mint a nagypályás foci, a passzjáték nem tud túl bonyolult lenni. itt én talán több trükkös play-t csinálnék. bár arra meg nincs sok idő. szóval nem egyszerű ügy. egy jó blokkolással viszont minden playből TD-t lehet futni :)

Tightend 2009.11.27. 10:32:12

A Titans szerintem jó lesz, nem írnám le őket, rutinosak teremben.

playcaller · http://gridiron.blog.hu/ 2009.11.27. 10:45:01

@Tightend: nem is írom le őket, de az esélylatolgatásnál úgy éreztem, ha wolverines-zel kerülnek össze, akkor most talán a rozsomkákok megverhetik őket, eléggé fel vannak pörögve, míg a titánok talán nem annyira. meglátjuk. az biztos, hogy a Titans elég jól teljesít általában teremben.

dzsoni szánsájn · http://www.halfps.blog.hu 2009.11.27. 16:23:28

@playcaller: a jó passz is kifizetődő lehet simán, elég lassú DB-ket kaptunk ellenfélnek, de maj' holnap minden kiderül :D
süti beállítások módosítása