Gridiron blog

Az amerikaifutball itthon és a nagyvilágban, a napi híreken túl. Elemzések, érdekességek.

Facebook

Twitter

Legutóbbi kommentek

2010.03.11. 08:00 playcaller

EFAF Challenge Cup kicsit bővebben - a törökök

Végre volt egy kis időm utánanézni az EFAF Challenge Cup-nak, azon belül is a csapatoknak. Ahogy Arius is utalt rá posztjának címében, kaptunk pár török csapatot a nyakunkba. Az alapszakaszban ugyan csak egy török csapat került össze a magyarokkal (és nem is a legerősebb), azért egyértelmű a török létszámfölény az ECC-ben. (Mennyi pénzük van ezeknek a törököknek, hogy simán bevállalják ezeket a távolságokat?) Szóval nézzük első körben a török csapatokat!

 

Linkek, amiket érdemes megnézni:

- a Török Baseball, Softball, Amerikaifutball és Rögbi Szövetség (TBSF) hivatalos honlapja

- az NFLTR, a török amerikaifutball oldal, a menüben a TAFL alatt találjátok a török ligákkal kapcsolatos infókat (1. és 2. osztály, egyetemi bajnokság)

 

A négy török:

- az ECC-ben idén pályára lépő török csapatok közül a legerősebb gárda az Istanbul Cavaliers. A török liga (TAFL) első osztályában az alapszakasz utolsó fordulója előtt egy vereséggel állnak a tabella második helyén (az első a veretlen Gazi Warriors). A török első osztály alapszakaszának most lesz vége március végén, utána rájátszás, aztán döntő május 29-én. Az biztos, hogy unatkozni nem fognak, játszanak a hazai bajnokságban, az ECC-ben és közben még a CEFL oldalágán is megmérkőznek a Cineplex Blue Devils-zel.

A csapat 2005-ben alakult, 2009-ben indították el második számú csapatukat. A 2008-2009-es szezonban a döntőig jutottak, de ott szoros meccsen kikaptak a Sultans-tól. Az első csapat rosterén 34 játékos van, a honlapjuk szerint heti két alkalommal edzenek, vezetőedzőjük Hayden Flowers, akiről nem sokat sikerült megtudnom, de gyanúsan ő a DAÜ Crows másodosztályú csapat vezetőedzője is (a török Grátz Vilmos). Segédedzőjük Kasey Crosby az USA-ból, 25 éves, a wikipedia szerint ő a defense coordinator és Bahadir Ilgac az offense coordinator, de utóbbi nincs feltüntetve a csapat honlapján, csak mint játékos. Még talán annyit, hogy az aktuális szezonban 6 mérközésen 143 pontot szereztek és 53-at kaptak.

- a Boğaziçi Sultans már szóba került, ők voltak, akik tavaly a török első osztály fináléjában 22-20-ra legyőzték a Cavaliers-t. Tehát ők a regnáló bajnokok. Róluk már kicsit kevesebbet sikerült megtudnom, a legfontosabb talán, hogy ők a legrégebben alakult török amerikaifutball csapat, 1987- ben jött létre az egyesület Boğaziçi Elephants néven. Eleve egyetemi csapatként alakultak és a későbbiekben is elsősorban egyetemeken alakultak csapatok Törökországban. (Irigylésre méltó.) Az már kevésbé, hogy ezek a csapatok sokáig felszerelés nélkül játszottak, az első felszereléses mérkőzés is a Szultánok részvételével zajlott 2001-ben (győztek). Az biztos, hogy Törökország legpatinásabb amerikaifutball csapata. Jelenleg a tabellán a harmadikak, a Cavaliers-től és a Warriors-tól kaptak csak ki. Vezetőedzőjük Bülent Emet. (Azért meglepődtem egy pillanatra az 52-es számmal játszó linebacker-ük nevén: Attila Türköz.)

- az Ankara Falcons (ODTÜ Falcons) már tényleg homály (számomra). Szintén egyetemi alapokkal rendelkező csapat. Jelenleg a Szultánok mögött a ötödikek a bajnokságban. Az információhiányt megpróbáltam pótolni egy youtube videóval, de ezt se tessék túl komolyan venni, három éves már. Ezen a felvételen a Sólymok a Bilkent Judges-zal játszanak sárga sisakban, fehér mezben (valaki szóljon már nekik, hogy MÉLYEBBEN!!! :)):

 

Ja, meg még ez is van, de ezen nem tudom a Sólymok milyen mezben vannak, az ellenfél a Hacepette Red Deers. A felvétel 2008-as, rövid is, azért raktam csak ki, mert hatalmasat kap a chain crew egyik tagja, talán egy csaj az oldalvonalon. (Nem vagyok kárörvendő, én is tartottam a láncot már, még mielőtt letépné valaki kommentben a fejem, de ez jól néz ki.)

 

Update: találtam egy videót róluk, amin az Ankara Cats ellen játszanak (az az igazság, hogy kínlódtam a youtube-bal, ez a videó meg csak ki nem szúrta a szemem a honlapjukon):

METU Falcons American Football Team from Baran Tunç on Vimeo.

- az Istanbul Tigers maradt utoljára, ők az negyedikek a nyolc első osztályú csapat közül a bajnokságban. Hirtelen ez minden, amit sikerült kiderítenem róluk. Esetleg még annyi, hogy a Falcons-t megverték az alapszakaszban, ezért állnak előrébb a tabellán, amúgy ugyanúgy 3-3-mal állnak.

 

Röviden ennyi a törökökről. Az látszik, hogy van már némi kultúrája az amerikaifutballnak odakint.  Az egyetemi bajnokság nagyon dícséretes dolog, lehet, hogy nálunk is így kellett volna kezdeni, de ha már nem is így sikerült, akkor most lépnünk kéne ebbe az irányba. Nehéz így megítélni a csapatokat, de az látszik, hogy kemény társaság mindegyik, jónak ígérkeznek a mérkőzés a Győr Sharks ellen, még ha nem is a legerősebb csapat jön ide az alapszakaszban. Ezek a csapatok sok tekintetben előttünk járnak, de van pár dolog, amiben mi vagyunk előrébb (ők csak most indítják első edzőképzésüket), vagy nem vagyunk sokkal lemaradva és ők is hasonló problémákkal küzdenek (szponzorok, bár gondolom az egyetemek segítenek).

Ha már ennyi videót sikerült belepakolnom ebbe a posztba, akkor zárásként következzen egy Istanbul Cavaliers besztof:

1 komment

Címkék: amerikaifutball sharks efaf challenge cup istanbul cavaliers istanbul tigers ankara falcons bogazici sultans tafl tbsf

A bejegyzés trackback címe:

https://gridiron.blog.hu/api/trackback/id/tr991830107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CivilJutub.hu (www.civiljutub.hu) 2010.05.18. 15:37:28

Cikk a CIVIL VIDEÓMEGOSZTÓRÓL CIVILEKNEK
(főnök, munkatárs, szervezeti videós, szgépguru, egyesület, alapítvány, stb…)

AJÁNLVA :) ==>>>

Civil videómegosztó – interjú a főszerkesztővel

Másfél éve működik a világ egyetlen civil szervezetekre specializálódott videómegosztója. „A CivilJutub.hu-n készül a hazai civil szervezetek első videó-adatbázisa, melynek segítségével a szervezetek bemutathatják magukat és tevékenységüket a társadalomnak”, ez az egymondatos definíciója a civil videómegosztónak – tudtuk meg Nádor Tamástól, a CivilJutub.hu főszerkesztőjétől. Mire jó egy civil videómegosztó, hány civil videó terem egy hónapban, mit hibáznak el a „civil videósok”, hány egyesület, alapítvány „videómegosztózik” napjainkban, mit tervez 2010-re a civil videómegosztó – íme néhány a kérdéseink közül, amelyekre választ kaptunk interjúnkban…

- a 20 000 leütéses, TELJES CIKK linkje a www.civiljutub.info (a CivilJutub.hu civil videómegosztó szöveges kiszolgáló-oldala) honlapunkon =>>> www.civiljutub.info/index.php?option=com_content&view=article&id=78:civil-videomegoszto-interju-a-fszerkesztvel&catid=39:civiljutubhu-bemutatasa

- A cikk - Word-formátumban - egyben letölthető (link):
www.civiljutub.info/images/stories/letoltesek/civiljutub_sajtocikk_100330_VEG.doc

(FONTOS: A cikk szabadon terjeszthető, online, vagy papíros megjelenésre. Kérdés esetén, kérem hívja a 06 30 480 1145-öt, vagy küldjön e-mailt az adminisztracio (at) civiljutub.hu drótposta-címre. Külön megköszönjük, ha megjelenés esetén elküldi a megjelent cikk linkjét a jelzett e-mail címre  Köszönjük előre is!)

CIKK-ÍZELÍTŐ…. (avagy… így kezdődik az anyag)

– Van egy mondatos definíciója a CivilJutubnak?

– Nem fogtál meg, van, és így hangzik: a CivilJutub.hu-n készül a hazai civil szervezetek első videó-adatbázisa, melynek segítségével a szervezetek bemutathatják magukat és tevékenységüket a társadalomnak. Ezt egyébként a CivilJutub.hu Kézikönyvből (a videómegosztó használati útmutatója, a www.civiljutub.info honlapon található) loptam, remélem, nem perelem be magam érte 

– Mire jó egy civil videómegosztó, mi az értelme?

– 2008 októbere óta, másfél éve működtetjük a CivilJutub.hu-t. A lényeg, hogy egy NAGY CIVIL VIDEÓ-ADATBÁZIS KÖZVETÍTENI KÉPES A CIVIL GONDOLKODÁSMÓDOT, ÉRTÉKVILÁGOT – ez visszahat a társadalomra, visszahat a civil szervezetekre. A civil videómegosztó, mondjuk úgy, egy kétfenekű dob. Egyik felén a társadalom civil tudatosságának formálása érdekében verjük a tam-tamot, a másik oldalról pedig a civil szervezetek tevékenységének hatékony, villámgyors bemutatására alkalmasak a civil videók.
2000 óta dolgozom a civil szférában, sokszor szegezték nekem azt a kérdést, voltaképp mit művelnek a civil szervezetek. Sose tudtam ezt olyan gyorsan, érthetően megfogalmazni, bemutatni, mint ahogy ma tudom. Most elég azt mondanom annak, aki ilyet kérdez: nézzen meg pár videót a CivilJutubon, és akkor megtudja, mi mindent tesznek a civil szervezetek széles e hazában…

FOLYTATÁS A FÖNTI LINKEKEN, VAGY EGYBEN is LETÖLTHETŐ A CIKK, LD. FELJEBB… :)

ELÉRHETŐSÉG, ÜGYFÉLSZOLGÁLAT, CivilJutub.hu =>

=>> www.civiljutub.info/index.php?option=com_contact&view=contact&id=1%3Aciviljutubinfo-foszerk&catid=12%3Akapcsolat-kategoria&Itemid=53