Gridiron blog

Az amerikaifutball itthon és a nagyvilágban, a napi híreken túl. Elemzések, érdekességek.

Facebook

Twitter

Legutóbbi kommentek

2011.02.01. 10:35 playcaller

2011. MAFL Divízió I. erősorrend - szezon előtt

Amint nyilvánossá vált a MAFL Divízió I. versenynaptára sokan elkezdték találgatni az esélyeket. Most én is megpróbálom virtuálisan lejátszani a szezont a sorsolás alapján és felmérni az erőviszonyokat. Korai még talán erősorrendet megállapítani, de érdekes eljátszani a gondolattal, hogy ki lehet a legerősebb csapat az idei MAFL Divízió I-ben.

Először fussuk át a feltételezett erőviszonyok alapján felállított sorrendet, majd végigjátszom papíron a bajnokságot is.

Egyértelműen nem könnyű az év ilyen időszakában felmérni az erőviszonyokat. Elsősorban az előző szezonban felmutatott eredményeket és játékot lehet figyelembe venni. Ilyenkor nagy segítség lenne, ha elérhető lenne minden mérkőzés statisztikája, főleg azért, mert nem játszik mindenki mindenkivel, így fontos plusz szempontot és információt jelentene a rideg adatok megléte. Emellett nehezítő tényező az, hogy van visszatérő csapat, a Zala Predators. Őket még nehezebb elhelyezni a listában, mivel kihagytak több, mint egy évet.

A következő tényezőket vettem figyelembe, amikor összeállítottam a sorrendet:

  • 2010-es helyezés
  • 2010-es ellenfelek
  • 2010-es szerzett és kapott pontok
  • a csapatok idei teljesítményét esetleg befolyásoló tényezők
  • és persze a jó öreg megérzés

 

Nézzük a listát:

1. Nyíregyháza Tigers

A tavalyi döntős papíron az idei mezőny legerősebbje lehet. A 2010-es alapszakaszt tekintve a legtöbb pontot szerezték és a második legkevesebb pontot kapták (a Wolves után). Ehhez azonban az is nagyban hozzájárult, hogy az alapszakaszban, a Wolves-t leszámítva, kevésbé erős ellenfelekkel találkoztak. Talán ez volt az oka a döntőn mutatott gyenge és csalódást okozó teljesítménynek is. Az azonban elvitathatatlan, hogy a döntőbe jutásért a Cowboys-t búcsúzatták, ami jó eredmény. Ha nem történtek komoly változások a csapatnál, tehát maradnak az ukrán légiósok idén is, akkor az idei Divízió I-es bajnoki cím legnagyobb várományosai. A kérdés az, hogy tudják-e teljesíteni ezt az elvárást.

2. Újbuda Rebels

A tavalyi elődöntős csapat szép eredményeket ért el az elmúlt két évben, a legjobb csapatokon kívül mindenkit legyőztek. Ez lesz az idei szezonjuk nagy kérdése, hogy meg tudják-e lépni ezt a következő lépcsőfokot és képesek-e nyerni az elit csapatok ellen. Ezt idén csak a Nyíregyháza Tigers ellen bizonyíthatják, mivel a többi csapat nem indul a Divízió I-ben. Azzal, hogy a Cowboys, a Wolves és a Sharks úgy döntött, hogy a HFL-ben indul el, a Rebels-nek nagy lehetősége nyílik a Divízió I. megnyerésére, ehhez valószínűleg a Tigers-en keresztül vezet az út.

A kulcs ebben a támadójáték megújítása lehet. A védelem eddig is jól dolgozott, a harmadik legkevesebb kapott ponttal zárták az alapszakaszt 2010-ben, sőt az elődöntőben 17 ponton tartották a Wolves-t. A támadósor viszont nem tudott még eddig felnőni a védelem eredményeihez. A most már nagyrészt HFL-es csapatok legyőzéséhez azonban szükség van a pontszerzésre. Tavaly mindenkit megvertek, azonban a nagy csapatokba beletört a foguk (Cowboys, Wolves). Talán még ide tartozik, hogy szerintem tavaly a Rebels-nek volt a legkönnyebb alapszakasz sorsolása.

3. Dunaújváros Gorillaz

Nehéz megjósolni, mi lesz idén a Gorillazzal. Ha kapnak Győrből erősítést, úgy mint tavaly a Crushers az AFA Kupán, akkor a harmadik hellyel még alá is becsülöm őket. Az természetesen tagadhatatlan, hogy győri légiósok nélkül is erős csapatról beszélünk, amelyiknek már több, mint egy éve segít Grátz Vilmos, a győriek vezetőedzője. A 2010-es szezonban is csak egy mérkőzésen múlt az elődöntőbe jutásuk. A sorsolás szeszélye folytán már április elején, a kezdő fordulóban játszottak a Rebels-zel és miután kikaptak 1 TD-nyi különbséggel, igazából vége is volt a szezonjuknak. A Gorillaz a Rebels-hez hasonlóan nagyon szép eredményeket ért el az elmúlt két évben. Gondolom 2011-ben számukra a minimum cél a döntő, ha vannak győri légiósok, akkor viszont akár a bajnoki cím sem elképzelhetetlen.

4.-5.-6. Jászberény Wolverines, Budapest Titans, Zala Predators, Veszprém Wildfires

Jászberény Wolverines

Itt már nehezebben tudok különbséget tenni a csapatok között, a megérzésem a fenti sorrendet sugallja. A Rozsomákok a feljutás óta lendületben vannak, és ha a holtszezon alatt sokat dolgoztak a csapat építésén, akkor reális esélyük lehet a 4. helyre. Tavaly nagyon stabilan szerepeltek és bár újoncok voltak az első osztályban, nagyon jó eredményt értek el. Ahogy írtam, ha kitart a lendületük, jó szezonjuk lehet.

Budapest Titans

Az, hogy a titánokat ilyen előre soroltam, még engem is meglepett. Tavaly csak a 10. helyen zárták a bajnokságot, de idén sok minden változhat. Könnyen lehet, hogy tévedek, azonban van pár dolog, ami a jobb szereplés mellett szólhat.

Az elmúlt évi 6 alapszakasz meccsükből 3-at úgy veszítettek el, hogy 7 pont vagy annál kevesebb volt a hátrányuk. Ezen meccsek között volt a Gorillaz elleni is (7:0). A védelmük erős középmezőnyt képviselt és bár a támadóik nem villogtak túl sokat, de talán idén beérik a fiatal irányítójuk, Wágner Olivér is. Persze egyedül nem tudja megváltani a világot, de mostanra ő is egy évvel tapasztaltabb lett, és ez sokat számíthat.

Zala Predators

Az idei év nagy visszatérői lehetnek a zalaiak. Sajnálom, hogy kihagyták a tavalyi szezont, gondolom ők még jobban, de így nem sok információm van a játékukról. Ősszel részt vettek az AFA Kupán, ahol bár nem jutottak döntőbe, de legalább játszottak. Ha fel tudják venni gyorsan a ritmust, akkor nem sok gondjuk lehet. Igazán az AFA kupán mutatott játék alapján nehéz megtippelni, hol fognak idén zárni. A Predators mindig is egy kemény csapat volt, így akár előkelő helyen is végezhetnek.

Veszprém Wildfires

A veszprémiek tavaly a 6 helyen végeztek, ami egészen kiváló annak fényében, hogy akkor még szerepelt a Divízió I.-ben a Wolves és Cowboys. Ezek alapján akkor most a 4. helyre kellett volna tennem őket. Ennél azonban összetettebb a helyzet. Azért raktam őket ebbe a csoportba, mert szerintem akár a 4. legerősebb csapat is lehetne a Wildfires ebben a divízióban, azonban ehhez meccsről meccsre stabilan és jól kell játszania. Ez tavaly kevésbé ment, elég csak a Titans ellen elvesztett meccsre gondolni.

8.-9. Miskolc Steelers, Eger Heroes

Miskolc Steelers

A két éve a Divízió II.-ből kieső miskolciak most a Divízió I.-be kerülnek vissza. Egy éve végiggázoltak a másodosztály mezőnyén, de valószínűleg ők is belátták, hogy ez azért lehet, hogy kevés a komoly eredményekhez a felsőbb osztályban. Így hát igazoltak egy amerikai edzőt. Erről már több helyen is lehetett olvasni. Kérdés, hogy az új edző mennyit tud hozzátenni a csapat játékához ezalatt a pár hónap alatt. Újoncként a bennmaradás lehet az elsődleges cél, de az amerikai plusz akár feljebb is juttathatja őket a tabellán.

Eger Heroes

Tavaly tisztes helytállás volt, lehet, hogy ez idén kevés lesz és osztályozó hely elkerüléséért kell küzdenie a csapatnak. Egy állandó (nem-játékos) edző az ő játékukon is sokat lendíthetne talán. Hozzá kell tennem, hogy nem egy meccset hasonlóan veszítettek el tavaly, mint a Titans. Ha ezeket a mérkőzéseket tudják hozni idén, akkor 3-4 hellyel is előrébb végezhetnek.

 

10.-11. Békéscsaba Raptors, Szolnok Soldiers

Békéscsaba Raptors

Ha a Steelers-nél azt mondtam, hogy a cél a bennmaradás, akkor ez a békéscsabaiakra fokozottan igaz. A frissen igazolt edző (Tony Simmons) hosszú távon nagyon nagy segítséget jelent ennek a csapatnak, és talán már abban is tud segíteni, hogy ne essen ki a csapat az első osztályból.

 

Szolnok Soldiers

A katonák számára valós fenyegetés lehet idén a kieső zóna. Bár erős alapszakaszuk volt tavaly (Wolves, Tigers, Rebels, Gorillaz), a top csapatok mellett a két kiesővel is játszottak (Gladiators, Bulldogs) és csak kis különbséggel tudták őket legyőzni (4 illetve 1 ponttal). Ezért is gondolom, hogy nehéz idény elé néznek és meg kell küzdeniük, ha bent akarnak maradni.

 

Természetesen a fenti lista szubjektív, lehet vele vitatkozni. Számítok is a véleményetekre, esetleg belsős információitokra, hogy egyik-másik csapat miért lesz jó vagy kevésbé jó idén.

 

Az erősorrend után már csak a bajnokság virtuális lejátszása van hátra. A fenti erőviszonyokat figyelembe véve kiemeltem a várható győzteseket.

Alapszakasz

Divízió I. alapszakasz 2011
Hazai csapat Vendég csapat
Nyíregyháza Tigers Budapest Titans
Zala Predators Szolnok Soldiers
Veszprém Wildfires Dunaújváros Gorillaz
Zala Predators Jászberény Wolverines
Eger Heroes Békéscsaba Raptors
Nyíregyháza Tigers Miskolc Steelers
Újbuda Rebels Budapest Titans
Zala Predators Dunaújváros Gorillaz
Szolnok Soldiers Békéscsaba Raptors
Veszprém Wildfires Jászberény Wolverines
Miskolc Steelers Újbuda Rebels
Jászberény Wolverines Eger Heroes
Dunaújváros Gorillaz Szolnok Soldiers
Budapest Titans Veszprém Wildfires
Nyíregyháza Tigers Újbuda Rebels
Eger Heroes Miskolc Steelers
Jászberény Wolverines Szolnok Soldiers
Miskolc Steelers Budapest Titans
Békéscsaba Raptors Újbuda Rebels
Dunaújváros Gorillaz Jászberény Wolverines
Eger Heroes Nyíregyháza Tigers
Újbuda Rebels Veszprém Wildfires
Békéscsaba Raptors Miskolc Steelers
Budapest Titans Zala Predators
Szolnok Soldiers Nyíregyháza Tigers
Dunaújváros Gorillaz Eger Heroes
Újbuda Rebels Zala Predators
Jászberény Wolverines Békéscsaba Raptors
Miskolc Steelers Veszprém Wildfires
Szolnok Soldiers Eger Heroes
Budapest Titans Dunaújváros Gorillaz
Békéscsaba Raptors Nyíregyháza Tigers
Veszprém Wildfires Zala Predators

 

Elsősorban tehát a fentebb leírt sorrend alapján választottam ki a győzteseket,figyelembe véve a korábbi egymás elleni eredményeket. Emellett a megérzésem is sokat nyomott a latba. A középmezőny teljesítménye mindig is elég hullámzó, így nehéz megtippelni az eredményeket.

Ha tippeléseim helyesek, akkor az alapszakasz végén a következőképpen fog kinézni:

Divízió I.
Helyezés Csapat Győzelem Vereség
1. Tigers 6 0
2. Gorillaz 6 0
3. Rebels 5 1
4. Wolverines 5 1
5. Titans 3 3
6. Wildfires 2 4
7. Heroes 2 4
8. Steelers 2 4
9. Predators 1 5
10. Raptors 1 5
11. Soldiers 0 6

 

Az új szabályok értelmében, azonos pontszám (győzelem) esetén az egymás elleni eredmény hiányában a kevesebb kapott pont dönt. Ezt figyelembe véve állapítottam meg a sorrendet.

A Tigers-nek illene veretlenül az élen zárni az alapszakaszt. Amint már arról korábban írtam, a Gorillaznak a Rebels-hez és a nyíregyháziakhoz képest könnyebb a sorsolása, így nem lenne meglepő, ha ők is 6-0-val végeznének. A Rebels találkozik az alapszakaszban a Tigers-zel, valószínúleg az a mérkőzés dönt arról, hogy melyik csapat lehet az első a tabellán. Pillanatnyilag a tigriseket érzem erősebbnek.

A Wolverines-nek a sorsolás alapján jó esélye van a 4. helyen bejutni a rájátszásba, a Gorillaz ellen nincs sok esélyük szerintem, de a többi meccset megnyerhetik, még az is belefér, hogy egyet esetleg elbukjanak.

Az 5.-10. helyig nagy lesz a tolongás és valószínűleg egy-egy mérkőzés fog dönteni a sorrendről, így a továbbjutó helyekről is. A fenti sorrend nagyon könnyen változhat.

 

Rájátszás

Az első két helyezett pihen a rájátszás első körében, a wildcard körben. Ebben a fordulóban a 3. és 4. helyezett fogadja az 5. és 6. helyezettet. Nincs leírva konkrétan a párosítás elve, de gondolom a 6. látogat a 3-hoz, az 5. a 4-hez. Ha a fenti, képzeletbeli tabellát vesszük alapul, akkor a következő párosítás várható a rájátszásban.

Divízió I. rájátszás 2011
Hazai csapat Hazai csapat Vendég csapat
Wildcard I. Újbuda Rebels Veszprém Wildfires
Wildcard II. Jászberény Wolverines Budapest Titans
Elődöntő I. Dunaújváros Gorillaz Újbuda Rebels
Elődöntő II. Nyíregyháza Tigers Budapest Titans
Döntő Nyíregyháza Tigers Dunaújváros Gorillaz

 

Mindenki tudja, hogy a rájátszásban bármi megtörténhet, így nehéz megtippelni, mi is várható. Úgy érzem, a Titans-nek lehet keresnivalója a Wolverines ellen, ha eljut idáig. Sok a tehetséges fiatal náluk és ez döntő lehet, bár az is lehet, hogy pont a fiatal játékosok rutintalansága lehet a vesztük.

Az elődöntőben összejöhet a tavalyi Gorillaz-Rebels összecsapás visszavágója, ahol alapesetben talán a Rebels lenne az esélyesebb, de ha a Gorillaznál lesz némi légiós segítség, akkor rájuk fogadnék.

A döntőben bármi is lesz, valószínűleg kevésbé lesz egyoldalú küzdelem, mint a tavalyin. Bármilyen szoros is lesz a döntő, nyíregyházi győzelmet várok.

"Röviden" így látom nagyjából az idei erőviszonyokat. Nektek mi a véleményetek?

19 komment

Címkék: vélemény gorillaz raptors amerikaifutball rebels rájátszás titans alapszakasz tigers predators miskolc steelers wolverines szolnok soldiers divízió1 újpest bulldogs wildfires power ranking

A bejegyzés trackback címe:

https://gridiron.blog.hu/api/trackback/id/tr972606561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tudu28 2011.02.01. 20:44:04

Jó cikk!szeretem az ilyen ranking-eket.Kicsit fura h a cikk elején Rebels a 2. majd végül csak megveri őket a Gorillaz (tudom attól függ h lesznek e győriek de hát nem hiszem h ha kölcsön adják őket akkor csak a rájátszásra érkeznek meg :D).Úgy tudom AFA meccseken csak azok a győriek kaptak sok lehetőséget akik hiányposztra érkeztek így nem hinném h Dunaújvárosban az lenne a cél h a Győr vigye a hátán a gorillákat.

A Raptorst és a Steelerst illetően: magyar szinten rengeteget számít a jó edző így sztem nem kell félniük a kieséstől (persze csak ha valóban jó edzők de ezt msot megelőlegeztem)

Jó lenne megint komment csatákat is olvasni mint régen :D.Remélem ezzel megtörtem a csendet.

playcaller · http://gridiron.blog.hu/ 2011.02.01. 22:29:57

@tudu28: igazad van a Rebels-Gorillaz ügyben, majd meglátjuk, végül ki játszik Dunaújvárosban. Az amerikai edzők kapcsán az a véleményem, hogy nagyon sokat tudnak fejleszteni, a kis csapatokon főleg, de rövid idő alatt csodákat sem tudnak tenni szerintem. Viszont elég sok mentális pluszt adhatnak ezeknek a csapatoknak. Ettől függetlenül most még a tabella alsó részét látom reálisabbnak e két csapat számára. Tegyük hozzá, hogy a sorsolásuk sem könnyű.

kösz a csendtörést :)

Bruce#91 2011.02.03. 08:30:10

Na akkor én is török csendet!

Előbbre tartom a Miskolcot jóval! Sztem az egyik meglepetéscsapat lehet idén! Nem csak az amerikai edző miatt, hanem mert nagyon egyben vannak! A fiataljaik és remekül szerepeltek és a beépítésük már megtörtént, tehát itt átmenet nélkül jó teljesítmény fognak nyújtani! Ezen még plusz segít az amerikai mentalitás! Mindenképpen PO esélyesek!

Nálam a Zala fekete ló, őket nem tudom hová tenni, ha a múltból építkezek, akkor elől lehetnek, ha az elmúlt évet, akkor azért lentebb, de sztem visszakapaszkodnak az élmezőnybe, főleg 1-2 meccs után, ha meg addig szerencsével nyernek meccseket is, akkor ott lehetnek a PO-ban!

A Wildfirest lentebb várom, bár vajmi keveset tudok róluk, de tavaly voltak pécsiek náluk, idén gondolom nem lesznek ilyen számban! És az irányítókérdés is nyitott még náluk!

A Wolverinest is lentebb várom! Szerintem nagyon kétarcú a csapat és ha kell bárki ellen jól tudnak játszani, de ugyanígy bárki simán megverheti őket! Egy OC kellene a csapathoz és akkor talán lenne keresnivalója a PO közelében! Kicsit ők is fekete ló kategória.

Az elejével egyetértek, hogy Tigers, Rebels, Gorillaz, aztán sztem Miskolc! A WC helyre meg van pár esélyes: Wildfires, Titans, Wolverines, Zala, Békéscsaba

JUNIOR 2011.02.03. 10:07:12

A Raptorst és a Steelerst illetően: magyar szinten rengeteget számít a jó edző így sztem nem kell félniük a kieséstől (persze csak ha valóban jó edzők de ezt msot megelőlegeztem)

Tudu ehhez csak annyit fűznék hogy az Újpestnek is amerikai edzője volt-van... Lehet jó edződ de ha nem tudja gatyába rázni a játékosokat akkor nem sokat segít még magyar viszonylatban sem...

Tightend 2011.02.03. 12:56:18

Alapvetően rendben van, csak a végén a Gorillaz fog nyerni!

Zorddd 2011.02.03. 13:08:29

Szerintem idén győriek nélkül is bőven döntőesélyes a Gorillaz. A Predators-t én simán a mezőny első felébe várom, a Veszprém pedig érzésem szerint rontani fog a tavalyi teljesítményéhez képest. A Titansben kérdés, hogy a jó junior szereplés mennyire fog megmutatkozni a felnőtt csapat játékában. Így én rájátszásba várom a Tigers-t, Titans-t, ZP-t, Gorillaz-t, Rebels-t, és meglepetéscsapatként a Steelerst.

Tightend 2011.02.03. 13:21:57

@Zorddd: A Titans brutál sorsolását ne felejtsd el, papírforma szerint min. 2 sima vereség kinéz nekik, de a ZP ellen sem tűnnek esélyesnek. Ha ott buknak, már 3-3-al állnak, és szerintem max. 1 csapat juthat ilyen mérleggel playoffba. Kérdés ki lesz az.

Zorddd 2011.02.03. 14:45:01

@Tightend: Jogos, őszintén szólva nem is néztem a sorsolásukat, csak szimplán a fejemben bujkáló erősorrend szerint gondolkodtam...

kutya23c 2011.02.03. 17:59:07

Izgalmas lesz idén a Div I. Én szerintem a Rebels bajnok esélyes, a Gorillazzal nagy csata lesz!!!A Titans meg a Zala szerintem meglepetést okozhat.

Lesz Div II.-es power ranking is?

Kodomo 2011.02.03. 20:54:17

"Újoncként a bennmaradás lehet az elsődleges cél,"...

Ez egyértelműen kevés lenne a Miskolctól(-nak).
Tavaly sem voltak Div.II-esek tudásban.
Utolsó, otthoni meccsükön egyértelmű győzelmet várok a nyilvánvalóan erősen motivált Steelers-től a Wolverines ellen, akiket csak az imádság juttatott be anno a Div. I-be.
(Tudom, nekik igazából ott volt a helyük, nem úgy mint a Bulldogs-nak. Bocs.)

Kodomo 2011.02.03. 20:58:01

Khm.
Ha játszana a Wolverines ellen, akkor ...
De a Veszprém ellen is győzni fognak. :)

playcaller · http://gridiron.blog.hu/ 2011.02.03. 23:47:03

@kutya23c: azért a Tigerst sem írnám le.

Aréna után lesz div2 ranking, mert nagyon elúsztam a melómmal.

@Kodomo: a miskolciak biztos többre hivatottak, de nehéz összehasonlítani a div2-t és a div1-et. A tavalyi div2 szerintem gyenge volt (elnézést az érintettektől), gyengébb, mint amikor a Rebels verte végig a másod vagy harmadosztályt. Szóval talán ezt még nehéz felmérni, hány csapatnál lehet jobb a Steelers. Ha összekapják magukat, még komoly meglepetést is okozhatnak.

kutya23c 2011.02.04. 06:03:19

Dehogy írom le a Tigers,remélem nem az jött le, sőt biztos dobogós lesz,de nem lesz sima a győzelem ha ők lesznek a bajnokok. A Rebels erős csapat és nálam abszolút favorit.

gyengejobb6969 2011.02.04. 15:22:45

A döntő szerintem Tigers-Gorillaz hibrid csapatokbol tevődik majd ossze! Csak kezdjük már el :))

Kodomo 2011.02.04. 15:36:15

@playcaller: Szerintem is gyengébb volt a tavalyi, ráadásul még így is megizzadt két alkalommal a Miskolc.
Reményeim szerint idén jobb lesz mint a Wolverines, Wildfires, Heroes.
(Tabelládban 7. Eger, 8. Miskolc miközben feljebb az egymás elleni meccsükön Miskolc győzelmet tippelsz. Tehát 7. Miskolc, 8. Eger.
Valójában a Steelers biztos PO résztvevő. :))

predoc 2011.02.08. 20:34:45

@kutya23c: Tavaly 61:0 volt a Tigers-el a meccs eredménye...?????

predoc 2011.02.08. 20:36:14

@predoc: Bocsánat, ezt benéztem, vissza az egész, az a Bulldogs volt...

cápa77 2011.02.17. 11:19:52

Írjál már légyszi a div 2-ről is.
Kíváncsi vagyok.
Főleg a kommentekre, végre itt is beindult és nem egymás szapulása megy.
süti beállítások módosítása